A rasszizmus ellen a profitért
A napjainkban egyre szélesebb teret nyerő wokeness, ami alatt a társadalmi egyenlőségért folytatott küzdelmet, a faji és nemi megkülönböztetéssel szembeni kiállást és az ehhez kapcsolódó progresszív gondolatiságot érthetjük, tulajdonképpen mélyen a nyugati kultúrában gyökerező jelenség, melyet a politikai baloldal karolt fel és formált meghatározó ideológiává. Az angol woke (jelentése "felébredt") kifejezés használata a feketék hátrányos megkülönböztetéssel szembeni öntudatra ébredésére még az 1930-as években jelent meg az USA-ban, és többnyire a "stay woke", vagyis a "maradj éber" szólás formájában vált ismertté. Az azóta eltelt idők során azonban a woke fogalma jelentősen kitágult, így a kifejezés ma már egy jóval általánosabb értelemben használatos, lényegében a bármilyen formában megjelenő, bármely társadalmi csoportot érintő diszkriminációval, elnyomással szembeni kiállást jelenti.
A huszadik század történetét alapvetően meghatározó marxizmus számára, ahogy gazdasági elveinek kivitelezése elbukott, egyedül a kulturális tér maradt, hogy azon keresztül hatást gyakorolva, a vágyott egyenlőségen alapuló társadalmat felépíthesse. A kulturális hatás fontosságát már az 1923-ban alakult úgynevezett frankfurti iskola marxista gondolkodói is felismerték, akik társadalomkritikai vizsgálódásaikkal, a kapitalista társadalom bírálata mellett, elkötelezetten képviselték a Karl Marx által lefektetett gondolatrendszer korszerű, kritikai kiigazítását. A tehetetlennek vélt és a valódi forradalmi hevülettől mentes munkásosztályból kiábrándulva végül más felszabadításra váró társadalmi csoportok után kellett nézniük, így esett a választás a faji, etnikai kisebbségekre, a nőkre, valamint az eltérő szexualitásúakra.
Az ennek nyomán formálódott kulturális marxizmus – melynek zászlóshajója napjainkban a wokeness –, már egyáltalán nem mondható összeférhetetlennek a kapitalizmussal, hiszen ma a woke gondolatokat gyakran a világ legnagyobb cégei propagálják. Ez azonban csak részben az említett kulturális hatás eredménye, mivel talán még inkább magából a kapitalizmus működési elvéből fakad, voltaképpen annak felismeréséből, hogy a profit maximalizálásához elengedhetetlen a korábban csupán munkaerőként használt, jobban mondva kizsákmányolt rasszokat, illetve különböző etnikumokat, emellett a társadalom perifériáján élő egyéb csoportokat úgymond a fogyasztói társadalomba emelni, egyben a marketinggépezet által legyártani számukra a társadalmi megbecsülés, az egyenlőség, az együvé tartozás kulturális élményét, amit látszólag egy adott termék fogyasztásával vagy egy szolgáltatás igénybevételével érhetnek el. Ennek okán törvényszerűnek mondható, hogy a kapitalista cégfilozófia egyáltalán nem lehet kirekesztő, tulajdonképpen mindenkit potenciális fogyasztóként kell kezelnie, mivel egy profitorientált cégnek folyamatosan növelnie kell a vásárlói körét, valamint bárki számára eladható javakat kell előállítania. Emellett a marketing által olyan kulturális hatást is szükségszerű gyakorolnia, ami azt célozza, hogy a fogyasztói közösség ne belső ellentéteire koncentráljon, hanem minél inkább a fogyasztás kösse le a figyelmét, illetve kizárólag a termékek és szolgáltatások aktuális elérhetősége érdekelje. A hagyományos értékek többnyire mindez ellenében hatnak, ezért egy cég arculatában egyáltalán nem lehetnek meghatározóak. Sokkal célszerűbb azokat elvetni, és olyan progresszív, társadalomformáló gondolatokkal helyettesíteni, melyek kiszolgálják a folyamatos profitnövekedést. Ehhez persze mindig jó előre fel kell mérni a fogyasztói attitűdöket, vagyis hogy egy-egy progresszív gondolat propagálásával meddig mehetnek el, hiszen mindig több új fogyasztót kell nyerni általa, mint amennyi hagyományos értékrenddel bírót esetlegesen (ha még csak időlegesen is) elveszítenek. Így lassan, de folyamatosan kifelé tolva a határokat, egy olyan tömegtudatot hoznak létre, amely identitásától függetlenül mindenkivel szemben befogadó, ezáltal bárki részese lehet az így formálódó, kultúrákat elnyelő élménynek, mint minden egyéb iránt teljesen érdektelen, tökéletes fogyasztó.
A woke kultúra ebben az összefüggésben tulajdonképpen nem más, mint a gazdaságot irányító elvek előre kódolt következménye, voltaképpen a kapitalizmus fejlődésének természetes velejárója, ami a társadalmakat, azok minden elemével együtt ütemezetten és gátlás nélkül veti alá a piaci mechanizmusok által vezérelt kapitalista gépezet működésének. Másrészről a wokeness a gazdasági lobbi által irányított politika kezében is csupán egy hasonló eszköz, amivel el lehet terelni a figyelmet a tényleges problémákról. Általa el lehet ugyanis fedni az egyre nyíló társadalmi olló okozta súlyos sebeket és az óriási vagyoni különbségek tényleges okait, vagyis a féktelen kapitalista gépezetet irányítók és nem mellesleg a kezük alá játszó politikusok felelősségét. Át lehet ültetni általa a társadalmi különbségekről szóló diskurzust egy olyan, a valós okoktól távol fekvő kulturális térbe, ahol folyton, az újra és újra felbukkanó hátrányos megkülönböztetésre mutatva, minden problémáért a többségi társadalmat, annak mélyen gyökerező, kirekesztő, elnyomó hajlamát, "rasszizmusát", "fóbiáit" lehet okolni, és persze az ennek nyomán kialakuló bűntudattal, valamint ezzel összhangban a hátrányos helyzetűnek feltüntetett identitásközösségek megnyerésével, bizony komoly politikai felhajtóerőt lehet képezni. Ráadásul egy társadalom, a valódi identitásközösségek mellett, némi fantáziával szinte kifogyhatatlan tárházát nyújtja az újabbnál újabb fogalmi kategóriák alkotásával létrehozott, az élet bizonyos területein diszkriminációt elszenvedő kisebbségi csoportoknak, így az identitáspolitikára, illetve az identitásképzésre, valamint a társadalmi bűntudatkeltésre építő baloldal szinte kimeríthetetlen politikai tőkével rendelkezik. Az ezáltal egyre fokozódó társadalmi bűntudat és érzékenység pedig egyre nagyobb piacot teremt a woke propagandával fellépő gazdasági érdekeltségeknek.
Nem nehéz tehát belátni, hogy a hangzatos eszmeiség ellenére valójában nem a felzárkóztatás és a valódi társadalmi egyenlőség megteremtése a cél, inkább a politika és a gazdasági érdekek szinte tökéletes összhangjáról beszélhetünk a wokeness kapcsán, ami mára egy ezen összenőtt hatalmi erőt készségesen kiszolgáló, a társadalmat ennek céljai szerint formáló ideológiává lépett elő. Ennek ellenére még közel sem tekinthető kiforrott, érett gondolatrendszernek, ami abban is megmutatkozik, hogy a woke kultúra egyáltalán nem mentes az extremitástól, az eltúlzott, szélsőséges megnyilvánulásoktól, és gyakran pont emiatt vált ki ellenséges társadalmi reakciót, illetve ezekért érik a politikai jobboldal részéről támadások. Persze ezek az ellenséges reakciók, ahogy az azokat kiváltó extremitások is, a wokeness-t eszközként használó hatalmi erő számára egyaránt kedveznek, hiszen a lényeges folyamatokról elterelve, a kívánt problémakörre összpontosítják a társadalom figyelmét, így a hatalom számára megfelelő mederben tartható a közbeszéd, illetve a közgondolkodás.
Mindez persze nem szolgáltathat kellő okot arra, hogy teljes mértékben ignoráljuk a wokeness-t. Véleményem szerint rendkívül fontos megismernünk, a mögötte húzódó gazdasági-politikai érdekek mellett, a woke szellemiség világhoz, illetve a hagyományosan kialakult fogalmi keretekhez fűződő viszonyát, hogy ezáltal egy komplexebb képet alkothassunk róla. Emellett lényegesnek tartom azt is, hogy felfedjük a kulturális, illetve kultúrtörténeti vonatkozásait is, hogy így egy tágabb értelmezési keretbe helyezhessük, és még jobban megérthessük magát a jelenséget.
A woke tematika elsősorban két fogalmat céloz: úgymond a fajiságot, valamint a nemiséget, melyekkel a viszonya igencsak felszínes és relatív. Voltaképpen tagadja ezek objektív létét – hiszen elutasítja az emberek faji alapú megkülönböztetését, valamint a nemeket is (a hozzájuk tartozó viselkedéssel és személyiségjegyekkel összefüggésben) mindössze elavult társadalmi konstrukciónak tartja –, ennek ellenére teljes természetességgel támaszkodik ezekre a fogalmakra, ha azáltal egy a többségi társadalommal, annak elnyomásával szemben álló identitás határozható meg (pl. elnyomott feketék, hátrányos helyzetű nők). Hasonló relatív szemlélet jellemzi a rasszizmussal kapcsolatban is: ugyanis amíg a fehérek részéről mélységesen elítéli, addig a feketék rasszizmusával szemben módfelett elnéző, sőt az egyenlőségért vívott küzdelmükben bizonyos mértékig jogszerűnek is tekinti azt. Ebben a gondolati keretben tehát a rasszizmus jogossága az áldozatiság függvénye, ahogy voltaképpen a teljes woke realitást is alapvetően ez az áldozati öntudat határozza meg. Ez a szemlélet a fajiságot és a nemiséget is lényegében ezen keresztül látja, tulajdonképpen mint külső kényszer általi meghatározottságot fogja fel ezeket, amitől végső célja, hogy mint az elnyomás minden formája alól, teljesen felszabadítsa az egyént. Képtelen az ezek által meghatározott identitásokat összetett, természet adta viszonyrendszerükben vizsgálni, mint az önátélést, az önazonosság igazi megélését nyújtó attitűdöket, melyek megértésén keresztül a létezés mélyebb rétegei tárulkozhatnak fel. Így hát nem meglepő, hogy a woke szellemiség emberhez való viszonya is ugyanezt a felszínességet mutatja: az emberi lényt csak mint a világ egészéből kiragadott, mint mindössze individuális késztetésekkel bíró egyént képes felfogni. Ez a felszínes szemlélet és énközpontú relativizálás jellemzi a woke gondolkodást, mely mégis folyton szociális érzékenységét lobogtatva, a közösség érdekeire, a nagyobb jóra hivatkozik, de azt valójában csak a saját szűkre szabott valóságértelmezésének keretei között képes elképzelni.
A woke gondolatiság egyik legfontosabb elemének az identitást nevezhetjük meg, melyet az önazonosság egy olyan formájaként értelmez, amit az emberi tudat, akár testi valóságától és külső körülményeitől függetlenül, önmaga határoz meg. Ez a szabad identitásválasztás gondolata, ami voltaképpen tudat és test dualizmusából, határozott elválasztottságából indul ki, és nehezen értelmezhető másként, mint a szellem lázadása az alacsonyabb rendű korporális valóság ellen. Ez az elképzelés mélyen a keresztény szellemiségben gyökerezik, de a woke gondolkodás nem csak ezt, hanem más tekintetben is rengeteget vett magához a kereszténységből. Ahogy az egyetemes egyenlőség eszméjében a krisztusi szemlélet mutatkozik meg, úgy az áldozatiság magasztalását, vagyis az áldozati öntudatot is az evangéliumi Hegyi beszéd szellemiségéből meríti, vagyis a megvetettekre, az igazságtalanságot elszenvedőkre váró örök boldogság ígéretéből. Emellett szintén a keresztény érzületet, leginkább a szigorú protestáns erkölcsiséget idézi a feminizmus prüdériája, mely a nőkkel szembeni szexuális visszaélésekre válaszul adott me too mozgalommal mutatkozott meg talán a legerőteljesebben. Ez a számos ponton felfedezhető kapcsolat persze nem előzmény nélküli, hiszen a kereszténységből már a wokeness szellemi elődje, a marxizmus is jelentős mértékben táplálkozott, persze – materialista világképének megfelelően – teljesen elutasítva a transzcendens szemléletet, ezzel együtt a mindenek felett álló isteni entitás gondolatát.
A woke szellemiség, ahogy azt az identitás kérdésében is mutatja, lényegében tagadja a materiális valóságot, viszont az ebből elkerülhetetlenül adódó konfliktusa egyszerre arra is készteti, hogy – a szellem fölényét birtokolva – igyekezzen a saját képére formálni azt. Ékes példája ennek az általa ösztönzött transzgenderizmus, illetve a nemátalakító műtét, ami egy nemi identitászavarral küzdő személy számára ugyan valamelyest lelki megnyugvást adhat, de mivel csak egy néhány testi funkciót megváltoztató, inkább esztétikai beavatkozásról van szó, ami alapvető biológiáját (pl. nemiségét meghatározó kromoszómáit) egyáltalán nem érinti, így végül is csak a látszat szintjén kezeli a problémát, és ennek okán teljes joggal tekinthető a valóság meghamisításának.
A woke felfogás valóságtagadásából adódik egyébiránt a tudományokhoz fűződő szelektív viszonya. A többit perifériára téve, általában azokkal a tudományágakkal ápol gyümölcsöző kapcsolatot, melyekben a legkönnyebben érvényesül a maga valósághajlító természetével (pl. a társadalomtudományok többsége). A woke szellemiségből fakadó úgynevezett cancel culture ("eltörlés kultúra") emellett arra hivatott, hogy elérhetetlenné tegyen a kulturális térben, lényegében kitöröljön az egyetemes műveltségből mindent, ami nem felel meg az értékrendjének; legyen szó irodalmi művek részleges átírásáról, esetleg teljes betiltásáról, vagy akár általa rasszistának bélyegzett történelmi személyek összes emlékének az oktatásból való eltüntetéséről. A wokeness még ha nem is nevezhető teljesen tudományellenesnek, ezen az alapon bizony joggal tekinthető az egyetemes emberi tudás és megismerés ellenségének.
Végezetül arra is ki kell térnem, hogy a woke gondolatiság által nagyon egyértelműen és szinte teljes egészében megmutatkozik az a posztmaterialista szemlélet, melyet az előző, A világ szakrális kiüresedése és a lét végső feloldódása című írásomban vázoltam fel, mint a materializmus lehanyatlásával születő és jelenleg is formálódó világnézet. Tulajdonképpen úgy tekinthetünk a woke tudatra, mint a posztmaterializmus szimptómájára, vagyis mint hanyatló korunk tünetére. Nem nehéz észrevenni egyébiránt annak spirituális jellegét sem, amit a wokeness mögötti gondolatiság képvisel, elsősorban a materiális valóság tagadásával. Így azt is látnunk kell, hogy ehhez a szellemiséghez könnyedén kapcsolódnak azok a napjainkban felbukkanó újspirituális irányzatok, melyek a magasabb rendű szellemi értékektől és a valódi spirituális tradícióktól már sajnos nagyon messze vannak. Ennek kapcsán René Guénon (1886-1951) A mennyiség uralma és az idők jelei című művének zárszava előtti gondolatai jutnak eszembe, mégpedig arról a "fordított spiritualitás"-nak nevezett jelenségről, mely a tradicionalista szerző jóslatszerű leírása alapján úgy foglalható össze, mint a magasabb rendű értékektől teljesen elfordult világ végső felbomlását uraló hamis spiritualitás.
Mindent összefoglalva, én úgy látom a woke ideológiát, mint a huszonegyedik századnak megfelelően korszerűsített marxizmust, amely mondhatni felismerte a kapitalista elvek és gazdasági működés szükségszerűségét – sőt talán még az ember általa korábban elhanyagolt spirituális igényét is –, és egy olyan tömegtudat kialakítását célozza, ami tökéletesen kiszolgálja az egységes gazdasági és politikai hatalom érdekeit. Ugyan a wokeness – ahogy tapasztaljuk – egyre inkább működésbe hozza a társadalom immunrendszerét, ennek ellenére nagyon is kétséges számomra, hogy a megfelelő választ váltja ki úgy, ha nem ismerjük fel egy a jelenség látszatánál jóval súlyosabb civilizációs betegség tüneteként.